Kisjankó Bori Emlékház

A Népművészet Mestereként is elismert, híres mezőkövesdi rajzolóasszony életének, tevékenységének, a korabeli népművészetnek állít emléket a kiállítóhelyként 1974-től működő Kisjankó Bori Emlékház, mely egész évben látogatható.
Kisjankó Bori Emlékház konyha
A házba belépve rögtön a konyhát két részre, pitarra és konyhára osztó, boltíves fal tűnik a szemünkbe. A konyha mintegy fele fölé szabadkémény borul, benne a füstölőrudak. A falak mentén a konyhalócán a főzéshez mindennap használt edények sorakoznak.
Kisjankó Bori Emlékház kamra
Kisjankó Bori Emlékház kamra
A ház elejében lévő szobát ma is nagyjából úgy találjuk, mint Bori néni életében volt. Az ajtó mellett a búbos, körülötte a rongyszőnyeggel letakart padka. Az ágyban ún. pipi ágynemű van, melyet soha sem használtak. Ha az ágyba akartak feküdni, akkor gondosan ügyelve, hogy ne törjön, leszedték, vagy ún. bebúvósra csinálták meg a fekvőhelyet.
Kisjankó Bori Emlékház tisztaszoba
Kisjankó Bori Emlékház tisztaszoba
A kamra Mezőkövesden nemcsak tároló hely volt, hanem itt kapott helyet a fiatalasszony hozománya, az ágy és a fiókos komód, a kaszli is. Ennek addig itt kellett állnia, míg az anyósa élt. A summások életét jól szemlélteti az itt látható zsírosvindő, melynek tartalma elég kellett, hogy legyen egy egész 10-12 tagú családnak.

Nyitvatartás:

I.8-III.28. P-V: 10-14
IV–VI. és IX: K-Szo: 10-16
VII – VIII. K-Szo: 10-16
X. K-Szo: 10-16
XI – XII. K-Szo: 10-14
húsvét utáni kedden zárva

Belépődíjak:

- felnőtt: 800;
- diák, nyugdíjas: 400;
- ingyenes: 6 év alatt, 70 év felett
Csak készpénzes fizetés lehetséges.

Elérhetőségek:

3400 Mezőkövesd Kisjankó B. u. 24., 49/312-759, 49/500-135